A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapításának századik évfordulójára az MNB új 100 forintos érmét bocsát ki május 16-tól, vagyis mától - derül ki a friss Magyar Közlönyből.
Szerda délután új háromhavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben 385,5-nél azt követően, hogy a várakozásoknak megfelelően lassult az infláció az Egyesült Államokban. A dollár kissé szintén gyengült, így vele szemben 355-nél szintén háromhavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz.
A forint elmúlt időszakban látott erősödő trendje az Egyensúly Intézet szerint csak átmeneti, a következő időszakban több tényező miatt is gyengülni fog.
A héten péntektől tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak - írja a holtankoljak.
A meglehetősen csalódást keltő termelői árindex adatok sem billentették ki a forintot kedden, a dollár további gyengülését követően pedig tovább folytatódott az erősödés: az euróval szemben már február eleje óta nem látott szinten van a forint jegyzése, a dollárral szemben pedig február vége óta nem volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz. A technikai képek viszont azt mutatják, hogy túlvett lehet a forint, ami kisebb korrekciót hozhat az árfolyamban.
Magas a magyar költségvetési hiány, az infláció nem éri el a jegybanki célt, ez pedig veszélyt jelent a forint árfolyamára is akkor, ha a világgazdaság kibillen a mostani, kényes egyensúlyából - vélte Németh Dávid, a K&H Bank vezető közgazdásza a Videoton székesfehérvári konferenciáján.
Háromhavi csúcsra erősödött hétfőn délután a forint az euróval szemben 386,5 körül amellett is, hogy a befektetők világszerte kivárnak a szerda délután érkező amerikai inflációs adat előtt, aminek az elmúlt hetek adatközléseit és jegybanki üzeneteit figyelembe véve a szokásosnál jóval nagyobb jelentősége lehet. Hétfőn estére visszagyengült 387 körülig a forint.
A vártnál sokkal nagyobb cseh inflációemelkedés háromhavi csúcsra húzta hétfőn a koronát az euróval szemben, és ez a többi régiós devizánál is mérsékelt erősödést váltott ki, ami a forint esetén elég volt ahhoz, hogy szintén új háromhavi csúcsra érjen a közös európai fizetőeszközzel szemben. Ezzel egyúttal egy kritikusan fontos technikai szintet is megközelített az árfolyam, így érdemes lesz nézni, hogy a szerdai amerikai inflációs adat előtt ezt sikerül-e letörnie, vagy megáll a menetelés a forintnál.
Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Pénteken a magyar inflációs adat után is folytatódik az erősödés, ezúttal pedig a dollárral szemben szakított le fontos szintet a magyar fizetőeszköz.
Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
A forint az euróval és a dollárral szemben is erősödött csütörtökön, különösen utóbbival szemben. Az euró 387,5 és 389,2 között mozgott, a dolláré pedig 359,5 és 362,2 forint között.
A tegnap délutáni dollárerősödés ellenére továbbra sem beszélhetünk fordulatról a forint piacán, a dollárral szemben ugyan távolodik a jegyzés a kulcsfontosságú 360-as szinttől, az euróval szemben azonban továbbra is több mint kéthavi csúcsának közelében mozog a magyar deviza szerdán is.
Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedden nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben gyengülésben van a magyar fizetőeszköz.
Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfőn egyelőre erősödésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest a reggeli enyhe gyengülés után. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra.
Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
Sorra töri át a vezető devizákkal szemben a fontos szinteket a forint, a délután 14 óra 30 perckor érkező amerikai munkaerőpiaci adatok után pedig tovább kapaszkodott a hazai deviza.
Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
Nemcsak a leggazdagabb, privátbanki ügyfelek, hanem a befektetési alapokat vásárlók esetében is egyre többször hallani olyan véleményekről, miszerint az utóbbi időszakban elkezdték keresni a devizás befektetéseket. Úgy tűnik, a hír részben igaz, a befektetési alapok piacán legalábbis egyre nagyobb érdeklődés övezi a forinttól eltérő devizában lévő alapokat. Különösen az abszolút hozamú és kötvényalapoknál láthattunk nagyobb felfutást az utóbbi három évben, de a részvényalapokból is egyre több a dedikáltan külföldi kitettségű konstrukció. Érdekesség, hogy míg a vizsgált időtávon közel egy százalékponttal nőtt a devizás állomány részaránya, ezt a forintárfolyammal korrigálva már csökkenést kapnánk.
Kereste az irányt a forint csütörtökön, az euró árfolyama a 390-es szint környékén mozog, a dollár a 364,9-363 forintos szint között áll.
Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
Itt vannak a számok.
"Zöldebb" lehet a kínai autóóriás, mint a Tesla?
Néhány hónap alatt ötszörösére ugrott a BNPL-megoldással bíró webáruházak aránya Magyarországon.
A horvát parlament beiktatta hivatalába az Andrej Plenkovic vezette kormányt.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.